szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kormány közel 2 milliárd forintot vett el az Eiffel Műhelyház és Próbacentrum, valamint a Magyar Állami Operaház Andrássy úti épületének beruházási költségéből. Az egyházi óvodák viszont közel 5,5 milliárd forinthoz jutottak.

A Magyar Közlönyben megjelent határozatok közül az első a két egybefüggő operaházi beruházás költségét csökkentette 1 milliárd 931 millió forinttal. Az így felszabadult pénz az egyéb művészeti intézményekhez került – írta a napi.hu.

A kormány 2016 augusztusában jelentette be, hogy két év alatt mintegy 23 milliárd forintból valósulhat meg a Magyar Állami Operaház felújítása – emlékeztetett a portál. Majd két évvel később újabb hétmilliárd forintot szánt a kormány az operaház felújítására.

Idén márciusban a kormány az Eiffel Műhelyház és Próbacentrum beruházásra, valamint a Magyar Állami Operaház Andrássy úti épületének beruházására újabb 4 milliárd 565 millió forint támogatást hagyott jóvá.

De egyre hihető, hogy 2021 szeptemberében már a megújult épületben kezdődik az évad. Arról nem is beszélve, hogy a végszámla könnyen elérheti a 40-50 milliárdot.

A mostani másik kormányhatározat a gazdaságvédelmi programokból csoportosított át 5 milliárd 451 millió forintot az egyházi közfeladatellátási és közösségi célú beruházások támogatására, amely az egyházi óvoda fejlesztéseket szolgálja – írta a napi.hu.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.