szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Hat százalékkal csökkentették a létszámot a hazai tőzsdei cégek a koronavírus első hulláma idején, miközben 3 százalékkal emelkedtek a bérköltségek az állami támogatások ellenére.

Egy kisvárosnyi ember távozott fél év alatt a magyar tőzsdei cégektől, ám személyi kiadásaik így is nőttek – írja a Világgazdaság hétfői száma. Harmincegy nagyvállalat közölt erről adatokat féléves beszámolójában, ezek alapján

több mint 6 százalékos állománycsökkenés történt, míg 3 százalékkal emelkedtek a személyi ráfordítások az állami bértámogatási és járulékcsökkentési lehetőség ellenére.

A cégek mintegy 6700 fővel csökkentették dolgozóik létszámát a júniussal zárult félévben, de még így is több mint 100 ezer embernek adtak munkát.

A 38 ezer dolgozóval a pesti tőzsdén jegyzett legnagyobb foglalkoztató OTP-től 2300-an távoztak az év kezdete óta a lap szerint. Ehhez oroszországi leánybankja 1500 ügynökétől kellett, hogy megváljon. A Mol 26 ezres állománya nagyjából 600 fővel apadt. A Richter megtartotta 13 ezres létszámát. A Magyar Telekom Csoport folytatta tavaly megkezdett leépítését, külföldi és magyar leányvállalataiktól együttesen az idei első félévben ezer embert küldtek el. (A Magyar Telekom Nyrt.-nél az érdekképviseletekkel kötött megállapodás alapján 2020-ban legfeljebb 450 főt érint a létszámleépítés.)

Jelentős átrendeződés történt a Mészáros Lőrinc cégbirodalmát összefogó Opusnál, a vállalat több mint 2500 embertől vált meg. A cég alá tartozó turisztikai üzletág milliárdokat bukott – írtuk korábban mi is –, a koronavírus-járvány első hulláma alatt több mint 50 százalékos leépítés is történt a Hunguest Hotels szállodaláncnál, ami viszont a Kisfaludy-program és hasonló állami turisztikai támogatások keretében milliárdokat nyert felújításra.